- 1945 januárjában 1362 menekült jelentkezett be a helyi hivatalba. Itt tartózkodtak ekkor még bejelentés nélkül a Nyilas Pártból háromszázan, a 7. újonckiképző ezred, a Görgey hadosztály, egy határvadász zászlóalj, a tábori és lovas csendőrség, a pályaudvari őrség és egy terménybeszerzési csoport. A német katonaság kb. 100 fő lehetett. A még decemberben a kultuszminisztériumból érkezett 200 főt a rendházban szállásolták el. A dohánygyárban folyamatosan folyt a termelés, mert a frontra a cigarettát tudták legkönnyebben eljuttatni. A selyemgyárban bérmunkát végeztek német megrendelésre, német alapanyagból.
- 1945. március 24-én halt meg Kerecsényi Dezső irodalomtörténész, kritikus, a MTA levelező tagja. A II. világháború utolsó napjaiban, mindössze 47 évesen, a szlovéniai Péterhegyen (ma: Gornji Petrovci), felesége családjánál kapott végzetes szívrohamot. 1898. június 19-én, Szentgotthárdon született, majd itt is érettségizett 1916-ban. Egyetemi évei után 1923-24-ben ösztöndíjjal a párizsi Sorbonne-on képezte magát. Ismert tanár és irodalomtörténész, 1935-től volt a Magyar Irodalomtudományi Társaság alelnöke volt.
- 1945. március 30-án, nagypénteken a Szépművészeti Múzeumból Pannonhalmán keresztül 1944. december 24. és 1945. február 11. közt Szentgotthárdra menekített kincseinek kétharmadát, 80 ládában a nyilas kultuszminiszter utasítására sietve két vasúti kocsiba rakták és a közeledő oroszok elől Ausztriába szállították. A főleg festményeket, szobrokat és ezüst tárgyakat tartalmazó szállítmányból 45 láda itt maradt, mert nem fért be a vagonba. A szállítmány nem érte el a tervezett úti célját, 1 hónapig a sínen vesztegelt, majd amerikai és angol katonák találták meg, akik Münchenbe, a hazánkból elvitt értékek gyűjtőhelyére juttatták. 1946 januárjában a műkincsek az Aranyvonattal, 1947 áprilisában pedig az ezüst tárgyak az Ezüstvonattal kerültek vissza Budapestre. (A műkincsek utazásáról rövid összefoglaló itt.)
- 1945. március végén a német csapatok fel akarták robbantani a selyemgyár áramtermelőjét. A gépház németellenes dolgozói és Szapor Kálmán főgépész leleményessége akadályozták ezt meg. Március 31-én kisebb harc volt Szentgotthárdon a visszavonuló német és a támadó szovjet csapatok közt. Az üzemek megmaradtak, berendezéseiket - bár úgy tervezték - nem volt idejük a német csapatoknak elszállítani. Elvitték viszont az összes (325 ezer méternyi) anyagot, majd június 4-én jöttek az oroszok, akik megtalálták és elvették a gyár pénzbeli tőkéjét, 218 010,18 pengőt. Április 6-tól visszatértek a dolgozók a gyárat helyreállítani, hogy a termelés mielőbb folytatódhasson.
- 1945. április elején a szovjet csapatok többször át akarták törni a német vonalat. Ez napokig nem sikerült, mert a Schlössl keleti oldalában levő bunkerból és főleg a hegytetőn levő kápolna tornyából a német mesterlövészek megakadályozták azt. Aztán egy tankból kilőtt lövedék eltalálta a kápolna tornyát, majd a következő már teljesen le is rombolta azt. A ciszterek kápolnájában is sok kár keletkezett. Szinte a csodával határos, hogy a ”Feltámadunk” felirat és a Nagyboldogasszony szobor épen maradt. Nagyfalvai (ma: Mogersdorf) források, a falu monográfiája szerint a dombot 13 német katona védte ekkor.
- 1945. április 16-án kezdődött el a tanítás a gimnáziumban. Az azt megelőző napok takarítással és a helyreállítással teltek. A front elhaladását követően önként jöttek segíteni a tanárok, a diákok, hozzátartozóik és a város lakói. Az 1993. évi, 100 éves jubileumi évkönyvben riportot olvashatunk régi diákokkal. Dr. Kulcsár Ferenc arra a kérdésre, hogy mit nem szeretett a gimnáziumban azt válaszolta: „A háború után romeltakarítási munkák folytak, de ezt azért szívesen csináltuk...” Az 1944-45-ös tanévben október és március közt, amikor a gimnáziumban is sebesülteket helyeztek el, a tanítás más helyszíneken folyt. Így Mathiasz Artúr korábbi igazgató segítségével az érettségi sem maradt el. Fenn maradt egy festmény az osztályról és a tablójuk, melyet nem fényképek, hanem Demjén Attila, a későbbi Munkácsy díjas festőművész által festett portrék tettek egyedivé.
- 1945 áprilisában újra kellett tervezni a kaszagyárban a termelést, ezen belül a kaszagyártást, mert az osztrák állampolgárságú mesterek - egy kivétellel - elhagyták az országot. Egyedül Stankó József, aki osztrák állampolgár volt, maradt és vállalta, hogy átadja tudását, betanít magyar dolgozókat. Először 10 főt választott ki a régi, jó kézügyességű kollégák közül a kaszaszélesítés több mint 40 műveletére. Így nagy nehezen újra indulhatott a kaszakészítés. A Kossuth Lajos utcai volt kaszagyári művelődési ház (jelenleg Kormányhivatal) földszintjén ma is látható márvány emléktáblája, melyet a gyár hálás kollektívájától kapott.
- 1945. május 1-én dr. Bartos Imre mb. igazgató a gimnázium épületében internátust, ill. diákotthont alakíttatott ki. Összesen 63 főt helyeztek el a második emeleti előadókban. A következő évtől a településen béreltek helyiségeket diákoknak, 1946. október 1-jén nyílt meg a Madách Imre népi kollégium, 1948-tól pedig menza is állt a rendelkezésükre, mindezek kedvezően befolyásolták a tanulók létszámát.
- 1945. június elején helyreállt a vasúti közlekedés, ekkor az első vonattal „utaztak” vissza a december közepe óta Szentgotthárdon, a templom alatt, az apátság pincéjében elrejtett festmények, szobrok és egyéb műtárgyak a Szépművészeti Múzeumba.
- 1945 nyarán mesedélutánokat szerveztek a gyermekeknek, hogy a háború után az élet mielőbb visszatérjen a korábbi békés medrébe.
- 1945 júliusában megalakult a Szentgotthárdi Munkások Sport Egylete. Elnökök Gerenday Lajos, a dohánygyár és Weith Nándor, a selyemgyár ügyvezető elnöke, és Englóner Vince, a kaszagyár igazgatója voltak.
- 1945. július 1-jén megtartották a ciszterciek vezetésével a máriabildi zarándoklatot, melyet még a heiligenkreuzi szerzetesek honosítottak meg 1734 után. A szép hagyományt 2007-tól újra évente megszervezik, és egyre több helyi, körmendi és nagykanizsai hívő vesz részt rajta. Az út oda - vissza 22 km.
- 1945 szeptemberétől a gimnáziumban lányok is tanulhattak állami támogatással. Ezt megelőzően csak magántanulók lehettek és a vizsgáikért is fizetniük kellett. (Malmos Mária volt az első, aki így vizsgázott 1898-ban.)
- 1945 novemberében a jelenleg plébániaként használt korábbi szolgabíróság épületében helyezték el a szalvátor nővéreket Szentgotthárdon. Vezetőjük Czinege Jadviga volt. Mindösszesen 4,5 évig tartózkodtak, dolgoztak itt az apácák, míg 1950. június 10-én éjjel mind a hatukat kitelepítették – együtt a 12 ciszterci szerzetessel. Az apácáknak Vác, a ciszter szerzeteseknek viszont a messzi Kunszentmárton lett az új, ideiglenes otthonuk.
- 1945. november 15-én éledt újra a háború után a Cserkészszövetség, így Szentgotthárd két cserkész közössége, a gimnáziumi tanulók alkotta 59. sz. Árpád és az iparos tanonciskolások 359.sz. Vajda Ödön csapata is. Úgy hozta a történelem folyása, hogy az 1920-as években alakult, majd 1945-ben rövid megszakítás miatt újra szerveződött cserkészeknek 1948 májusától be kellett olvadniuk az úttörő-mozgalomba, így csak a rendszerváltás után éledhetett újra a demokratikus cserkész szövetség.
- 1945. december 29-én az alábbi határozatot hozták Szentgotthárd akkori vezetői a temetői sírhelyek díjával és a ravatalozó használatával kapcsolatosan: „A bejárattól jobbra, az első sorban az I. osztályú hely 300 kg, balra II. osztályú hely 150 kg, második sorban 100 kg, harmadik sorban 25 kg.” (Az árat nem pénzben, hanem búzában adták meg)
