2024. március 27.
Március 27-én a mára bezárt Makkhetes vendéglő pincéjében gyűjtöttünk tárgyakat a nyári kiállításhoz. Ezeket Hetényi Miklós és Székely Gábor a múzeumba szállította, ahol majd alaposan meg kell tisztítani ezeket. Egész köteg képeslap is előkerült a sok lom közül.
2024. március 13.
A Honismereti Klub hagyományosan megemlékezik a 48-as forradalom évfordulóján a szentgotthárdi régi temetőben és a Temetőkápolnánál nyugvó, a szabadságharcban részt vevő honvédekről, nemzetőrökről.
Idén március 13-án délután helyezték el a koszorúkat az egykori hősök sírján. Hambek Alajos sírját a klub tavaly jelképesen örökbe fogadta. A klubtagok gondozzák a sírt, s Talabér Lászlóné készítette el idén is az emlékezés koszorúit. Hambek Alajos, Szüts Iván és Koller György temetői sírján helyezték el a koszorúkat, illetve a Temetőkápolnánál Lóskay Bekény sírtáblájánál emlékeztek.
A temetői megemlékezés után a múzeumban folytatódott a program.
A tagság döntött a 2025-ös naptár témájáról, valamint a májusi tanulmányi kirándulásról, ahol Lenti értéktári emlékeit nézik meg.
A kaszagyárral kapcsolatos nemzetközi projektről Kiss Gábor főépítész és dr. Dobos Adrienn projektfelelős adott tájékoztatást. Az önkormányzat a könyvtárral köt partnerségi megállapodást. Klubunk feladata az ipartörténeti emlékekhez kapcsolódó információk összegyűjtése, egykori kaszagyári munkásokkal interjúk készítése.
2024. február 13.
„A múlnak kútja” című előadás-sorozatunk februári rendezvényén Magyarics István beszélt Szentgotthárd alapításáról és előzményeiről. A több évig tartó kutatás eredményei már 2022-ben megjelentek a Vasi Szemlében. Most a laikus közönség számára tartott előadáson megvilágította ennek a kutatásnak a módszertanát, bemutatta a fellelt dokumentumokat. Az érdekes bemutató tartalmazott feltételezéseket, egyelőre nem bizonyított állításokat. Mindenesetre lenyűgöző volt az a kitartó kutatómunka, a források felkutatása és elemzése, az alapos forráskritika, amely alapján Magyarics István bizonyította, hogy az apátság alapítása előtt is volt temploma a településnek. Érdekes feltételezésről is beszámolt, Simon remete későbbi felbukkanásáról a keresztes háborúk után.
2024. január 16.
„A múltnak kútja” című sorozatunk január 16-án indult Horváth Zsuzsanna: Kérdőjelek és fehér foltok Szentgotthárd történetében című előadásával a Pável Ágoston Múzeumban. Az előadó tanulmánya a Vasi Szemlében is megjelent: https://epa.oszk.hu/03300/03366/00136/pdf/EPA03366_vasi_szemle_2023_02_196-201.pdf
Azóta jelentősen átalakította és kiegészítette mondanivalóját. A múzeumban telt ház előtt zajlott a vetítéssel egybekötött érdekfeszítő előadás, ahol meglepetésként az előadásban megidézett egyik személy dédunokája is megjelent. Hetényi Miklós képeket mutatott be felmenőiről, amivel nagy sikert aratott.