1790-ben távolították el az 1677-ben épült templom tornyát, mert akkor már állt és fel is volt szentelve az új barokk templom. A Széchényi György által építtetett templomot ettől kezdve a ciszterci szerzetesek magtárként használták. Ezért maradt fenn a magtártemplom elnevezés. 1980-as években felújították és kibővítették az épületet. 1988 óta városi színházként működik.
1825. május 13-án érkezett meg az apáti engedély a patika megnyitásához Szentgotthárdon. Ez volt az első lépés ahhoz, hogy a következő évtől önálló gyógyszertár működhessen a településen. Két pályázó is volt, közülük a szombathelyi érdekeltségű jelentkezőt elutasították. Szentgotthárdon Wechsler Antal volt az első gyógyszerész, aki a dr. Varga Ferenc tulajdonában levő főtéri házban megnyitotta a Szent István patikát. 1997-ben az első patika helyén álló új felvette a régi nevét.
1840. március 24-én született Desits Gyula Csákányban. 1876-ban ő lett az első szentgotthárdi járási királyi közjegyző. 1898-ban lipováczi előnévvel nemesi rangot kapott az uralkodótól. Feleségével, a svájci származású engweileni Egloff Matilddal együtt meghatározó szereplői voltak a nagyközség életének. Valéria nevű lányukat dr. Vargha Gábor vette feleségül, aki később az országgyűlésbe is bejutott.
1850. december 27-én Szentgotthárdon született Brenner Tóbiás, Boldog Brenner János nagyapja. Tóbiás édesapja, Brenner János építőmester Szentgotthárdról családostul Szombathelyre költözött, amikor ott talált munkát. Brenner Tóbiás jogi végzettséget szerzett. 1885. április 2-án lett főjegyző, majd tanácsnok a megyeszékhelyen. 1902. július 12-től 1914-es nyugdíjazásáig Szombathely város polgármestere volt, 1914-ben megkapta a díszpolgár kitüntető címet. Napjainkban egy körút viseli nevét Szombathelyen. Brenner Tóbiás 10. gyermekeként született meg Brenner József, aki folytatva a családi hagyományt, az építészmérnök lett, ő az édesapja a vértanúhalált halt rábakethelyi káplánnak.
1855. április 13-án Szekszárdon született dr. Piszter Imre, szentgotthárdi perjel (prior), ciszterci teológus és paptanár. A teológiát Innsbruckban végezte, 1872. szeptember 17-én lépett a ciszterci rendbe. 1880-1903 közt a zirci Hittudományi Főiskolán tanított, majd a Bernardiumot (a Budapestre helyezett zirci főiskolát) vezette. 1899-ben jelent meg a két kötetben a Szent Bernát élete és művei c. munkája. A Pallas Nagy Lexikonba is írt egyházi tárgyú cikkeket. 1915-ben került Szentgotthárdra. 21 éven át vezette atyai gondoskodással, ritka összetartó erővel az akkor főleg beteg és öreg rendtagokból álló konventet. Tagja volt a Vas megyei törvényhatóságnak, tanácsosa a szombathelyi püspöki szentszéknek. Munkássága elismeréseként megkapta a III. osztályú Vaskoronarend lovagja címet. A szentgotthárdi ciszterci apátság 750 éves jubileumára megírta Szent Gotthárd püspök és a szentgotthárdi cisztercita apátság rövid története című munkáját, amely a halála után, 1938-ban a Vasi Szemle könyvei sorozatban jelent meg. Bory Jenőtől ő rendelte meg az évfordulóra Szent Bernát szobrát. Az irgalmasrendiek budai kórházában hunyt el 1936. június 17-én.
1875 májusától kezdték hivatalosan lejegyezni a szentgotthárdi ciszter szerzetesek az időjárás megfigyelését. Naponta háromszor, állandó időpontokban: reggel 7, déli 14 és este 9 órakor olvasták le az adatokat. A mérésekre a jövő szempontjából volt szükség, hogy tudják mikor milyen mezőgazdasági munkát célszerű elvégezni. Lewanderszky Frigyes ciszterci áldozópap volt az első, aki 3 évig ezt a tevékenységet folytatta. 1878-tól 1883-ig báró Roszner József, majd a következő három évben Mezei Miksa Konrád ciszterci szerzetes figyelte és jegyezte le az adatokat. A megfigyeléseiket pontosan papírra vetették és aláírták.
A Szentgotthárdi Honismereti Klub hozzájárulását kéri a böngészési (süti/cookie) adatainak felhasználásához:
Ez a weboldal sütiket használ az oldal működésének biztosítása érdekében. Engedélyezheti számunkra a felhasználói élmény növelése érdekében alkalmazott funkcionális sütiket, valamint a látogatásának elemzését célzó statisztikai sütiket. Amennyiben a későbbiekben már nem szeretne a weboldalunktól sütiket fogadni, módosíthatja korábbi beállításait, ezt böngészője sütibeállításai között bármikor megteheti.
Süti-beállítások
Szükséges sütik
Alapvető fontosságú az oldal funkcióihoz, és nem letiltható.
3 süti észlelve.
jbcookies(JoomBall!)
A felhasználó által a weboldalon adott hozzájárulást tárolja.
joomla_user_state(Joomla!)
Megőrzi a felhasználó hitelesítési állapotát.
joomla_remember_me_*(Joomla!)
Megőrzi a munkamenetet a hitelesített felhasználó számára.
Analitikai sütik
Segítenek nekünk megismerni a használatot és javítani a teljesítményt.
Ebben a kategóriában még nem észleltünk sütiket.
Marketing sütik
Személyre szabják a hirdetéseket és mérik a kampányok hatékonyságát.
Ebben a kategóriában még nem észleltünk sütiket.
Besorolatlan sütik
Felülvizsgálatra vagy automatikus besorolásra váró sütik.