2005. október 31-én Szombathelyen hunyt el dr. Kuntár Lajos, a csörötneki származású könyvtáros, lapszerkesztő, író és népművelő, Szentgotthárd díszpolgára, Vas megye kulturális életének meghatározó egyénisége, számos helytörténeti tárgyú könyv szerkesztője, szerzője. A gotthárdi gimnáziumban tanára – Vakarcs Kálmán – vonta be az újságírói tevékenységbe. Pályáját a Vasvármegye c. lapnál kezdte, a II. világháború alatt haditudósító volt. Tapasztalatait 1943-ban A véres Don c. riportkönyvében is megörökítette. A háború után Szombathelyen élt. 1954-től 1978-ig a Megyei Könyvtárban dolgozott. Részt vett a Vasi Szemle és a Vas Megyei Honismereti és Helytörténeti Közlemények szerkesztésében, munkatársa volt az Életünk c. irodalmi lapnak. Dr. Szabó Lászlóval együtt szerkesztették a Szentgotthárd monográfiát (1981), melyben olvasható a helyi közművelődést bemutató tanulmánya.
2010. jan. 30-án a fővárosban hunyt el Gálócsy Edit Ferenczy Noémi-díjas keramikusnő. 1947-ben érettségizett a Gimnáziumban, Gallotsik Edit néven. A sokgyermekes család 1944-ben a front elől költözött Szentgotthárdra, az édesapa itt kapott telekkönyvi bírói állást. Edit rajztanára (Záhorszky Oszkár) javaslatára jelentkezett a Magyar Iparművészeti Főiskolára, ahol Borsos Miklós tanítványaként választotta a keramikus szakot. 1954-ben szerzett keramikus diplomát. Kezdetben – szükségből – vörös agyagból készített használati tárgyakat. 1976-os németországi tanulmányútja után tért át mázas kőedények és fali plasztikák készítésére. A 80-as évektől a porcelán lett művészi kerámiáinak alapanyaga. Minden évben szerepelt rangos hazai és nemzetközi kiállításokon. Műalkotásai gazdagítják a hazai közgyűjteményeket is, pl. Iparművészeti Múzeum, Budapest, Janus Pannonius Múzeum, Pécs. 1993-ban, volt gimnáziumuk centenáriumán Demjén Attila festőművésszel és Gömbös László szobrászművésszel közös kiállítást rendeztek egykori iskolájukban. Szegeden született 1928.október 16-án.
2015. május 16-án megemlékezés és emléktábla elhelyezés volt a Kossuth Lajos u. 12. szám alatt, a mentőállomás udvarán. Dr. Felkai Tamás mentőorvos szavai olvashatók az emléktáblán: „1965-2015 50 év Szentgotthárd és térsége mentéséért. Sokak életéhez van közünk. Némelyekhez kevesebb, némelyekhez nagyon is sok. De nem fogják tudni nevünket. Azt sem, mit tettünk értük. A mi munkánk rejtett és névtelen.”
A Szentgotthárdi Honismereti Klub hozzájárulását kéri a böngészési (süti/cookie) adatainak felhasználásához:
Ez a weboldal sütiket használ az oldal működésének biztosítása érdekében. Engedélyezheti számunkra a felhasználói élmény növelése érdekében alkalmazott funkcionális sütiket, valamint a látogatásának elemzését célzó statisztikai sütiket. Amennyiben a későbbiekben már nem szeretne a weboldalunktól sütiket fogadni, módosíthatja korábbi beállításait, ezt böngészője sütibeállításai között bármikor megteheti.
Süti-beállítások
Szükséges sütik
Alapvető fontosságú az oldal funkcióihoz, és nem letiltható.
3 süti észlelve.
jbcookies(JoomBall!)
A felhasználó által a weboldalon adott hozzájárulást tárolja.
joomla_user_state(Joomla!)
Megőrzi a felhasználó hitelesítési állapotát.
joomla_remember_me_*(Joomla!)
Megőrzi a munkamenetet a hitelesített felhasználó számára.
Analitikai sütik
Segítenek nekünk megismerni a használatot és javítani a teljesítményt.
Ebben a kategóriában még nem észleltünk sütiket.
Marketing sütik
Személyre szabják a hirdetéseket és mérik a kampányok hatékonyságát.
Ebben a kategóriában még nem észleltünk sütiket.
Besorolatlan sütik
Felülvizsgálatra vagy automatikus besorolásra váró sütik.