Az 1720-as évben nagy országos összeírások voltak, biztosok járták a településeket és az ő feljegyzéseikből tudjuk, hogy az akkori mezőváros rangú Szent-Gotthárdon évente 4 nagy országos és minden héten heti vásárok voltak. Főleg a szarvasmarha volt keresett, jöttek érte Ausztriából is.
1740. június 13-án a tették le az alapkövét a jelenleg is álló ciszterci kolostornak. Az építkezés az egyesített heiligenkreuzi és szentgotthárdi apátság első közös apátjának, Robert Leebnek a kezdeményezésére, Franz Anton Pilgram tervei szerint indult. 1746-ban a kolostor beköltözhetővé vált, itt rendezték be a festők és asztalosok műhelyeit, és a mesterek – Kaspar Schrezenmayer és Mathias Gusner laikus szerzetesek – celláit. A kolostor keleti és déli részeinek elkészülte után a templom építésére került sor. A eredetileg tervezett északi kolostorszárny nem épült meg.
1745-ben készült a gyönyörű, fehér mázas cserépkályha a ciszterci kolostor ebédlőjébe (refektórium). Alkotója Matthias Kitzberger gráci fazekasmester volt.
1755. augusztus 15-én meghalt Robert Leeb, az egyesített heiligenkreuzi és szentgotthárdi ciszterci apátság első apátja. Ő volt a kezdeményezője a nagyszabású építkezésnek, amelynek köszönhetően elkészült a ma is álló barokk apátsági épületegyüttes Szentgotthárdon. Nem érte meg az építkezés befejezését. Munkáját utódja, Alberik Fritz fejezte be. (Robert Leeb 1688. augusztus 23-án született Bécsben. 1712-ben szentelték pappá. 1719 májusa és 1720 szeptembere közt 16 hónapos szentföldi zarándoklaton vett részt. 1728-ban választották meg az 55. heiligenkreuzi főapáttá, mely tisztséget egészen haláláig ellátta. Halálakor 400 ezer gulden adósság maradt utána.)
1775. augusztus 12-én halt meg Eberl Gotthárd ciszterci szerzetes, szentgotthárdi plébános. 1726. április 3-án Kethelyen született Eberl Antonius néven. 1747-ben tett szerzetesi fogadalmat a Bécs melletti Heiligenkreuzban, 1750-ben szentelték pappá. Visszakerült Szentgotthárdra, ahol plébánosként szolgált. 1756 körül a temetőkápolnát toronnyal, és kriptával bővítette. A kriptában összesen 15 sírhelyet alakítottak ki a rend tagjai részére. Itt pihen maga Eberl Gotthárd és az épülő apátságban dolgozó szerzetesek mesterei: Kaspar Schrezenmayer asztalos és Mathias Gusner festőművész.
1785-ben a II. József által elrendelt összeírás szerint Vas vármegyében az alábbi 6 kerület volt: 1. szombathelyi, 2. kemenesaljai, 3. körmendi, 4. tótsági az Őrséggel és a Vendvidékkel, 5. németújvári, 6. kőszegi. Minden kerület 3-3 járásra oszlott. Szentgotthárd a 4. kerületben volt járási székhely. A közigazgatási szervezet később többször is megváltozott. 1785-ben volt az első jelentős népszámlálás.
A Szentgotthárdi Honismereti Klub hozzájárulását kéri a böngészési (süti/cookie) adatainak felhasználásához:
Ez a weboldal sütiket használ az oldal működésének biztosítása érdekében. Engedélyezheti számunkra a felhasználói élmény növelése érdekében alkalmazott funkcionális sütiket, valamint a látogatásának elemzését célzó statisztikai sütiket. Amennyiben a későbbiekben már nem szeretne a weboldalunktól sütiket fogadni, módosíthatja korábbi beállításait, ezt böngészője sütibeállításai között bármikor megteheti.
Süti-beállítások
Szükséges sütik
Alapvető fontosságú az oldal funkcióihoz, és nem letiltható.
3 süti észlelve.
jbcookies(JoomBall!)
A felhasználó által a weboldalon adott hozzájárulást tárolja.
joomla_user_state(Joomla!)
Megőrzi a felhasználó hitelesítési állapotát.
joomla_remember_me_*(Joomla!)
Megőrzi a munkamenetet a hitelesített felhasználó számára.
Analitikai sütik
Segítenek nekünk megismerni a használatot és javítani a teljesítményt.
Ebben a kategóriában még nem észleltünk sütiket.
Marketing sütik
Személyre szabják a hirdetéseket és mérik a kampányok hatékonyságát.
Ebben a kategóriában még nem észleltünk sütiket.
Besorolatlan sütik
Felülvizsgálatra vagy automatikus besorolásra váró sütik.