2019. október 29-én Vasegerszegen hunyt el dr. Kiss Mária, az első női levéltár-igazgató. A Vas Megyei Levéltárban dolgozott, szerkesztette a Vas megyei levéltári füzetek sorozatot. Nyugdíjas éveiben a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár iratrendezési munkálatait végezte. A Szentgotthárd monográfiába készült tanulmányának címe: Gazdasági-társadalmi és politikai viszonyok 1918 és 1945 között.
2014. április 6-i választások óta vannak nemzetiségi szószólók a Parlamentben. A szlovénokat Kissné Köles Erika, az Országos Szlovén Önkormányzat jelöltje képviseli.
2014. április 13. Vasi Múzeumbarát Egyesület látogatást tett a városunkban „Pável Ágoston nyomában”.
2014. május 4-én dr. Veres András szombathelyi megyéspüspök megáldotta a Robert Leeb ciszterci apátról készült szobrot a templom előtt. Az avató beszédet Dékány Árpád Sixtus zirci apát mondta. A fából faragott egészalakos alkotás Vanyúr István szigetvári szobrász munkája.
2014. május 16-án a szentgotthárdi csata 350. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia helyszíne volt városunk. 16-án Szentgotthárdon a Lipában, másnap, 17-én Vasváron a Békeházban tartottak előadásokat a témáról a korszak neves magyar, francia és török szakértői.
2014. június 16-án a zsidó temetőben a Szombathelyi Zsidó Hitközség és Szentgotthárd Város Önkormányzata megemlékezést tartott a magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulóján.
2014. július 31-én – a Történelmi Napok nyitányaként – időszaki kiállítás nyílt az Önkormányzat és a Honismereti Klub rendezésében a Színház aulájában. Ezen láthatta a nagyközönség először a szentgotthárdi csatát megjelenítő digitális terepasztalt, amelyet a következő évben a Pável Ágoston Múzeumba költöztettek át. Fűzfa Balázs a kiállítás megnyitóján mutatta be Csuk Ferencnek az alkalomra írt históriás énekét a csatáról.
2014. szeptember 6-án a rábafüzesi temetőben Paukovits Helmut, a német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke felavatta a Szent István koronájával kibővített I. világháborús hősi emlékművet.
2009. február 6-án a Burgenlandi Tartományi Hivatal első fokon engedélyezte a Begas Kraftwerk GmbH számára az évi 200 000 tonna hulladék elégetésére alkalmas termikus hulladékhasznosító erőművének megépítését a Szentgotthárd – Heiligenkreuzi határon átnyúló Ipari Park osztrák területén. A döntés után megsokszorozódtak a tiltakozó akciók Danke, NEIN! jelszóval a hulladékégető ellen a Greenpeace osztrák és magyar aktivistáinak, valamint a PRONAS-nak a szervezésében.
2009. március 6-án vehette át a szentgotthárdi termálfürdő a 2008-as építészeti nívódíjat.
2009. március 19-én a PRONAS átadta a bécsi Környezetvédelmi Szenátusnak (Umweltsenat) a fellebbezést a Burgenlandi Tartományi Hivatal által a kiadott engedély ellen, mely lehetővé tette volna a Szentgotthárd – Heiligenkreuzi határon átnyúló Ipari Park osztrák területén a szemétégető megépítését.
2009. június 25-én megdőlt a Rába 1965. áprilisi árvízi rekordja. A valaha mért legmagasabb vízállással – 506 cm-rel – tetőzött a Rába a szentgotthárdi vízmércénél. A korábbi rekord 1965-ben 470 cm volt.
2009. október 1-jén Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere felszólalt Brüsszelben, az Európai Parlament Petíciós Bizottságában a szemétégető felépítése ellen. Kiálltak a környezetvédelmi ügy mellett Áder János és Tabajdi Csaba EP-képviselők is.
2009. május 26-án Rábafüzesen felavatták a németek kitelepítésének évfordulójára készített emléktáblát.
2009. október 30-án adták át a termálfürdőhöz kapcsolódó négycsillagos Gotth' Art Hotelt. A beruházás csaknem négymilliárd forintba került.
2004. május 20-21-én a szentgotthárdi csata 340. évfordulóján Szentgotthárd Önkormányzata és a Berzsenyi Dániel Főiskola Francia Tanszéke nemzetközi tudományos konferenciát rendezett rangos hazai és nemzetközi előadók részvételével. A konferencia anyagából összeállított kiadványban 4 francia, 6 magyar és egy török előadó tanulmányát olvashatjuk. [Tóth Ferenc - Zágorhidi Czigány Balázs (szerk.): Háború és béke a XVII. század második felében. Szentgotthárd, 2004]
2004. július 30-án, a Történelmi Napok előestéjén két rendezvényen is találkozhatott a közönség Csuk Ferenc alkotásaival. „A gát" c. kisregényét Tóth Andorné tanárnő mutatta be, festményei az amatőr alkotók kiállításán szerepeltek.
2004. augusztus 21-én a fennállásának 50 éves jubileumát ünneplő szentgotthárdi Városi Könyvtár felvette Móra Ferenc nevét.
2004. szeptember 7-én Szegeden hunyt el Tekulics Péter, a szentgotthárdi származású gyermekgyógyász, egyetemi docens. 1945. február 23-án született, 1969-ben végzett a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Csecsemő- és gyermekgyógyászatból, majd gyermekkardiológiából tett szakvizsgát. Kutatási területe a gyermekkardiológia, a gyermekek intenzív terápiája. 1990-től a Szegedi Gyermekkórház igazgató főorvosa volt, az orvostudományok kandidátusa. Alapítója és szerkesztője a Gyermekkardiológiai Hírlevélnek, vezette a Gyermekgyógyászat kardiológiai rovatát. Kitüntetései: Felsőoktatási Tanulmányi érdemérem (1969), Fonó Renée Emlékérem (1997), Batthyány-Strattmann László díj (2003).
2004. október 19-én hunyt el Szívás János, a szentgotthárdi születésű (1921. 08. 18.) Beke Manó-díjas főiskolai tanszékvezető tanár. Szentgotthárdon érettségizett, az ELTE-n szerzett matematika-fizika szakos diplomát. 1944-ben besorozták katonának, 1947-ben tért haza a hadifogságból. Szülővárosában kezdett tanítani, majd 1949-től a Szombathelyi Tanárképző Főiskola oktatója lett.
2004. december 15-én a frissen felújított refektóriumot a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola zenekara és énekkara koncerttel avatta fel.
2004 decemberében a szentgotthárdi Polgárőr Egyesület nyerte el az "Év Polgárőrei" kitüntető címet.
2004-ben adták ki újra Kuntár Lajos a véres Don című, 1945-ben betiltott munkáját. Az új kiadást a szerző önéletrajzi írásaival is kiegészítették.
1999. január 19-én mutatták be az érdeklődőknek a Kötődés c. antológia első kötetét, amely a szentgotthárdi irodalmi klub 14 szerzőjének prózai és verses műveit tartalmazza. A kiadványt Rőth Sándor fotói illusztrálják.
1999. április 27-28-án nemzetiségi néprajzi kutatások a hármas határ mentén címmel regionális konferenciát tartott Szentgotthárdon a Magyar Néprajzi Társaság nemzetiségi szakosztálya. A Szlovén Információs és Kulturális Központban zajló tanácskozás témája a nyugat-magyarországi, burgenlandi és szlovéniai térségben élő nemzeti kisebbségek helyzete. A konferenciát dr. Gráfik Imre, a Társaság elnöke vezette.
1999. augusztus 6-án halt meg a Vas megyei Zsennyén Kiss Sándor kétszeres Munkácsy-díjas érem- és szobrászművész. Az ő alkotásai a bronz emlékérem, amely 1983-ban, a Szentgotthárd várossá avatása alkalmából készült, és a Színház bronzkapujának domborművei. Az erdélyi származású művész fiatal éveiben Budapesten élt, majd a Vas megyei Zsennyén telepedett le és dolgozott. Az 1985-ben felszentelt csörötneki katolikus templom belső képzőművészeti alkotásait feleségével, Lesenyei Mártával közösen készítették. Három domborműve található Vatikánban, a Szent Péter Bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájában. 1925. május 24-én született Sároson.
1999. augusztus 11-én teljes napfogyatkozás volt Vas megye egész területén. Ezt megelőzően 1842-ben, azaz 157 évvel korábban fordult elő ilyen jelenség.
1999. augusztus 29-én dr. Konkoly István megyéspüspök megszentelte a már épülő templom alapkövét Farkasfán. Rimfel Ferenc plébános felolvasta az alapító okiratot, amit az építkezésről szóló újságokkal együtt elhelyeztek az alapkőbe.
1999 októberében készült el a III. Béla Szakképző előterében Osváth Miklós festőművésznek a falfestménye, amelyen megjelenítette Szentgotthárdnak és környékének főbb történelmi, néprajzi nevezetességeit.
1999. október 1-én vette fel a helyi zeneiskola Takács Jenő Burgenlandban élő zeneszerző nevét.
1999. október 3-án a zsidai Jó Pásztor kápolnánál összegyűlt több száz zarándok előtt tartott emlékmisén jelentette be dr. Konkoly Miklós szombathelyi megyéspüspök, hogy megindította Brenner János vértanú pap boldoggá avatási ügyének eljárását.
1999. október 22-én avatták a Rába-híd közelében a Kapu c. emlékművet. Az impozáns szobor alkotója Tornay Endre András (Zetelaka, 1949. július 21. – Kőszeg, 2008. április 7.), erdélyi származású szobrászművész, aki 1982-től Kőszegen élt. Az államalapítás millenniumán az országalma emlékeztet Szent István királyunkra, akinek az intelmeiből vett részletek olvashatók a kapu kőtömbjein. Az emlékmű formája a hármas határon elhelyezkedő városunk kapu szerepére utal. Az alapkőben egy időkapszulában helyet kapott többek közt egy korabeli helyi újság, a város vezetőinek és a városszépítőknek a névsora.
1999. október 30-án Rábatótfaluban nemzetközi tűzoltó-találkozót szerveztek szlovén és osztrák résztvevőkkel. A rendezvényt a helyi német és szlovén nemzetiségi önkormányzat koordinálta.
1999. november 18-án volt Metod Frlic Napfogyatkozás szobrának avatása a Szlovén Kulturális és Információs Központ kertjében.
1999. december 17-én dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter avatta fel a Hunyadi utcában a felújított, kibővített szakrendelőt. Az új épület alapterülete több mint 1000 négyzetméter. Szabóné Fülöp Ida tervei alapján a munkát a ZÁÉV végezte. A régi körzeti rendelőből valamennyi szakrendelés átköltözik az új épületbe,
1994. augusztus 20-án sugározták a Szentgotthárdi TV első adását. Első vezetője Monek László volt, aki előző évben kezdeményezte a kábelhálózat és a városi TV létrejöttét. Ekkor még csak a városközpont 6 utcája volt bekapcsolva a hálózatba. 5 év kellett hozzá, hogy 2000 háztartásba eljuthasson az adásuk.
1994 decemberében digitális telefonközpontot adtak át Körmenden. Ezzel a városban, valamint Szentgotthárdon és 58 környékbeli településen megszűnt a telefonok kézi kapcsolása. A beruházással 15 ezer telefonkészülék bekapcsolására teremtettek lehetőséget.
A Szentgotthárdi Honismereti Klub hozzájárulását kéri a böngészési (süti/cookie) adatainak felhasználásához:
Ez a weboldal sütiket használ az oldal működésének biztosítása érdekében. Engedélyezheti számunkra a felhasználói élmény növelése érdekében alkalmazott funkcionális sütiket, valamint a látogatásának elemzését célzó statisztikai sütiket. Amennyiben a későbbiekben már nem szeretne a weboldalunktól sütiket fogadni, módosíthatja korábbi beállításait, ezt böngészője sütibeállításai között bármikor megteheti.
Süti-beállítások
Szükséges sütik
Alapvető fontosságú az oldal funkcióihoz, és nem letiltható.
3 süti észlelve.
jbcookies(JoomBall!)
A felhasználó által a weboldalon adott hozzájárulást tárolja.
joomla_user_state(Joomla!)
Megőrzi a felhasználó hitelesítési állapotát.
joomla_remember_me_*(Joomla!)
Megőrzi a munkamenetet a hitelesített felhasználó számára.
Analitikai sütik
Segítenek nekünk megismerni a használatot és javítani a teljesítményt.
Ebben a kategóriában még nem észleltünk sütiket.
Marketing sütik
Személyre szabják a hirdetéseket és mérik a kampányok hatékonyságát.
Ebben a kategóriában még nem észleltünk sütiket.
Besorolatlan sütik
Felülvizsgálatra vagy automatikus besorolásra váró sütik.