1764. augusztus 7-én, a szentgotthárdi csata 100. évfordulóján Alberik Fritz apát megáldotta a Nagyboldogasszony templomot. Ettől fogva tarthattak itt szentmiséket. A belső díszítő munkák még nem fejeződtek be, de az 1748. augusztusi alapkőletételtől számítva mindössze 16 év alatt elkészült a monumentális épület, az oltárok, a szószék és az orgona is. A templomot 3000 fő befogadására tervezték. Hossza 50, szélessége 13, magassága 28, a tornya pedig 60,5 méter.
1764 és 1766 között készült az eredeti Nepomuki Szent János-szobor, mely Josef Schnitzer szobrászművész egyik utolsó alkotása volt. Jelenleg a templom folyosóján várja szakszerű restaurálását.
1739 júniusát követően lett Mariabild búcsújáró hely. Ekkor hozta el Badafalvára (ma: Weichselbaum) a máriapócsi kegyképnek, a „könnyező Madonnának” a másolatát Hauer Gellért szentgotthárdi perjel-adminisztrátor (hivatalban 1739-1742). A tölgyfára erősített képnél több csodás meghallgatás történt, a hívek egy fakápolnát, majd 1793-ban templomot építettek számára. Mariabildre a környékbeliek, minden évben zarándoklatot szerveztek. A település 1920-ig Magyarország része, 1187-ben a szentgotthárdi apátság egyik majorja volt. 1945 után hosszú évtizedekig nem indulhattak zarándoklatok. A 2007-ben megalakult KEMESZE - Keresztény Megmozdulásért Egyesület Szentgotthárd - viszont újra minden év nyarán feleleveníti ezt a szép, régi hagyományt. Az út oda-vissza 22 km hosszú.
1734. július 29-énRobert Leebheiligenkreuzi apát vette át III. Károly királytól az adománylevelet, amellyel a szentgotthárdi apátságot visszaadta a ciszterci rendnek. Ez volt az apátság „második alapítása”, hiszen 1557-től nem működött benne szerzetes közösség. A ciszterci szerzetesek visszatérésével nagy építkezések kezdődtek, felépült a barokk templom és kolostor. A heiligenkreuzi korszak 1878-ban ért véget, amikor a szentgotthárdit a zirci apátsággal egyesítették.
1734 és 1756 között készült a legrégebbi ismert akvarell Szentgotthárdról, az eredetit Heiligenkreuzban őrzik.
1704. július 4-én Károlyi Sándor, II. Rákóczi Ferenc hadvezére kurucai élén Nagyfalva mellett győzelmet aratott Rabatta János grazi várnagy közel 4000 fős seregén. Károlyi a nagy zsákmánnyal Szentgotthárdra sietett, és ott pihenőt tartott. Ebben a csatában őrségiek is részt vettek, akik nagy lelkesedéssel álltak a Fejedelem zászlója alá. Rákóczi a szolgálatukat 1706. június 7-én kelt levelében hálálta meg, meghagyta őket régi jogaikban. A kuruc és labanc csapatok portyázásai miatt a Szentgotthárd környéki földeken jelentős kár keletkezett. A sok lovas kárt tett a réteken és a mezőkön, összetörték, letiporták a termést, a gabona egy részét saját maguk és állataik részére learatták.
1699. július 7-én született Franz Anton Pilgram, késő barokk stílusban alkotó építész. Ő kapott megbízást 1734-ben Robert Leeb heiligenkreuzi apáttól az új szentgotthárdi ciszterci apátsági épületek megtervezésére. 1761. október 29-én Bécsben hunyt el.
A Szentgotthárdi Honismereti Klub hozzájárulását kéri a böngészési (süti/cookie) adatainak felhasználásához:
Ez a weboldal sütiket használ az oldal működésének biztosítása érdekében. Engedélyezheti számunkra a felhasználói élmény növelése érdekében alkalmazott funkcionális sütiket, valamint a látogatásának elemzését célzó statisztikai sütiket. Amennyiben a későbbiekben már nem szeretne a weboldalunktól sütiket fogadni, módosíthatja korábbi beállításait, ezt böngészője sütibeállításai között bármikor megteheti.
Süti-beállítások
Szükséges sütik
Alapvető fontosságú az oldal funkcióihoz, és nem letiltható.
3 süti észlelve.
jbcookies(JoomBall!)
A felhasználó által a weboldalon adott hozzájárulást tárolja.
joomla_user_state(Joomla!)
Megőrzi a felhasználó hitelesítési állapotát.
joomla_remember_me_*(Joomla!)
Megőrzi a munkamenetet a hitelesített felhasználó számára.
Analitikai sütik
Segítenek nekünk megismerni a használatot és javítani a teljesítményt.
Ebben a kategóriában még nem észleltünk sütiket.
Marketing sütik
Személyre szabják a hirdetéseket és mérik a kampányok hatékonyságát.
Ebben a kategóriában még nem észleltünk sütiket.
Besorolatlan sütik
Felülvizsgálatra vagy automatikus besorolásra váró sütik.