1841. szeptember 1-jén nevezték ki a magyar származású Komáromi Ödönt a 61. heiligenkreuzi, 6. - egyben utolsó - szentgotthárdi főapátnak. Kőszegen született 1805. december 22-én, (Komáromy Vince néven keresztelték) középiskolába is ott járt. 1825-ben lett a heiligenkreuzi ciszterci rend tagja, 16 évvel később választották főapáttá. Haláláig, még több mint 36 évig vezette Heiligenkreuz és így az 1734 óta hozzá tartozó Szent-Gotthárdi apátságot. Főapátsága idején kapott templomunk új oltárképet és üvegablakokat, valamint a Mária-kápolnának megújult a berendezése, kicserélték a kövezetét és padjait. 1861-ben szülővárosa Kőszeg díszpolgárává fogadta. 5 év múlva 900, az osztrák-porosz-olasz háborúban sebesült katonát ápoltak Bécs melletti kolostora falai közt. 1877. április 10-én halt meg, következő évtől Zirchez csatolták a szentgotthárdi ciszterci apátságot.
1826 októberében nyílt meg az első patika Szentgotthárdon azon a helyen, ahol jelenleg is megtalálhatjuk. Tulajdonosa dr. Vargha Ferenc orvos, első gyógyszerésze pedig Wechsler Antal volt. A gyógyszerész 1847-ben meghalt. Az elkövetkező évtizedekben 8 patikus is dolgozott egymást követve, míg 1908-tól Friedrich Jakab lett a tulajdonos, 1912-től pedig fia Friedrich Ödön lett a gyógyszerész. A gyógyszertár az 1950-es államosításig a család tulajdonában maradt. Csak a 60-as években építették át, s kapott emeletet az addig földszintes épület.
1821. május 5-én született Székesfehérváron Schill Athanáz. 1848-1869 közt Egerben főgimnáziumi tanár volt. 1878 novemberében, amikor apátságunkat Zirchez csatolták, került Szentgotthárdra mint lelkész és jószágkormányzó. Neki jutott a feladat megszervezni a magyar nyelvre való mielőbbi áttérést az oktatásban és a templomi istentiszteleteken. Nem volt egyszerű dolga, kevés volt a magyar anyanyelvű tanár, de sikeresen megküzdött a feladattal. Először az elemi iskolában kezdték a magyar nyelv tanítását. Egy évvel később már minden tantárgyat magyarul oktattak. Munkájában legfőbb segítője Pumm Károly tanító volt. 1885-ben megkapja I. Ferenc József lovagkeresztjét. 1894. február 4-én hunyt el, a Temetőkápolna mellé temették, sírköve megtalálható a kápolna falában.
1801. november 5-én hozta meg Rómából Szent Vince mártír ereklyéjét gróf Herzan Ferenc szombathelyi püspök. A cseh származású egyházi vezető volt a második a vasi egyházmegye élén, Szily Jánost követve. Az ő nevéhez kötődik az egyházmegyei könyvtár gyűjteményének gyarapodása. 1804. szeptember 23-án helyezték az üvegkoporsót Szent Bernát oltára elé.
1761. október 29-én Bécsben 62 évesen meghalt Franz Anton Pilgram, a híres építész. 1699-ben született a stájerországi Felkirchenben. Barokk és rokokó stílusban tervezett épületeket Ausztriában, Csehországban és a Dunántúlon. Első munkája a hozzánk mindössze 35 km-re levő riegersburgi vár volt. A legismertebb hazai építményei Pápán az Esterházy-kastény, az Oroszlány melletti Majk pusztán a Kamalduli Remeteség, Fertőrákoson a Püspöki Palota és Szentgotthárdon a barokk templom és kolostor.
1746-ban vették birtokukba szerzetesek a már nagyobb részt elkészült kolostor épületét. Ettől fogva a földszinti szobákban dolgoztak, festettek, faragtak. Ekkor készülhetett az ebédlőjük, a refektórium intarziás falburkolata is, mely kalandos úton került vissza 2018-ban, s ma már régi pompájában csodálhatjuk Somos Tamás faszobrász, restaurátor és munkatársai keze nyomát.
A Szentgotthárdi Honismereti Klub hozzájárulását kéri a böngészési (süti/cookie) adatainak felhasználásához:
Ez a weboldal sütiket használ az oldal működésének biztosítása érdekében. Engedélyezheti számunkra a felhasználói élmény növelése érdekében alkalmazott funkcionális sütiket, valamint a látogatásának elemzését célzó statisztikai sütiket. Amennyiben a későbbiekben már nem szeretne a weboldalunktól sütiket fogadni, módosíthatja korábbi beállításait, ezt böngészője sütibeállításai között bármikor megteheti.
Süti-beállítások
Szükséges sütik
Alapvető fontosságú az oldal funkcióihoz, és nem letiltható.
3 süti észlelve.
jbcookies(JoomBall!)
A felhasználó által a weboldalon adott hozzájárulást tárolja.
joomla_user_state(Joomla!)
Megőrzi a felhasználó hitelesítési állapotát.
joomla_remember_me_*(Joomla!)
Megőrzi a munkamenetet a hitelesített felhasználó számára.
Analitikai sütik
Segítenek nekünk megismerni a használatot és javítani a teljesítményt.
Ebben a kategóriában még nem észleltünk sütiket.
Marketing sütik
Személyre szabják a hirdetéseket és mérik a kampányok hatékonyságát.
Ebben a kategóriában még nem észleltünk sütiket.
Besorolatlan sütik
Felülvizsgálatra vagy automatikus besorolásra váró sütik.