1772. március 7-én halt meg Szentgotthárdon Mathias Gusner ciszterci laikus testvér, festőművész, a szentgotthárdi apátsági épületegyüttes festményei többségének az alkotója. 1694. szeptember 7-én született Allandban, 1727-ben Heiligenkreuzban tett szerzetesi fogadalmat, de pappá nem szentelték fel. Leeb apát Bécsbe küldte tanulni a barokk festő, Altomonte mellé. 1734 után Gusner az épülő szentgotthárdi apátságban dolgozott. Elkészítette négy korábbi heiligenkreuzi apát portréját, melyeknek ma digitális másolatai láthatók a Robert Leeb teremben. A kolostorban és a templomban ő festette a fali- és oltárképeket. A falfestmények esetében az „al secco” (száraz falra festés) technikáját alkalmazta. Ilyen módszerrel készült a mennyezeti secco a refektóriumban, a könyvtárteremben és a Robert Leeb teremben. Az ő alkotásai a sekrestyében a hálaadó imazsámoly olajfestménye, a templomban az összes oltárkép, valamint „A hit diadala” és „A Bárány végső győzelme” c. mennyezeti képek. Ez utóbbiak keretezését 1784-ben átfestették Dorfmeister István és fia, amikor a szentgotthárdi csatát ábrázoló freskót készítették. A főoltárképen Gusner a ciszterci hagyományokat követve Mária mennybemenetelét ábrázolta. Tehetségét mutatják a mellékoltárok (Szent Bernát, Szent Gotthárd Szent József és az Árpád-házi szentek) képei is. A szentgotthárdi Temetőkápolna (https://honismeret.com/ep%C3%ADtett-kornyezet/95-temetokapolna) kriptájában helyezték örök nyugalomra. A kripta a Nemzeti Sírkert része.

1757. szeptember 8-án tartotta kánoni vizitációját Batthyány József a szentgotthárdi és a kethelyi plébániákon. Az erről készült feljegyzések felsorolják a plébániák javadalmait, a templomok berendezését, felszerelését, elöljáróit, a bábaasszonyok és iskola működését. Mindkét plébánia a ciszterci apát (Alberik Fritz) kegyurasága alatt állt, az általa megbízott adminisztrátorok vezették: Kethelyen főtisztelendő Pali László. Szentgotthárdon a megbízott Nicolini Fülöp atya munkáját a német anyanyelvű Czáche Mihály és a magyar Eberl Gotthárd segítették. Lejegyezték, hogy az épülőfélben levő ciszterci apátsági templom mellett álló plébániatemplomot 1677-ben szentelte fel Széchényi György érsek Szent Gotthárd tiszteletére. Szentgotthárdon 1757-ben a tanítómesteri hivatal szünetelt, és „iskolaház” sem volt. A hivatalra jelölt Hedl András segédtanító volt. Kethelyen viszont működött iskola, és igazgatója, Tibercsics Mátyás dicséretesen szolgált kántorként és az oktatásban is.

1747. szeptember 21-én lépett be a ciszterci rendbe Antonius Eberl a Bécs melletti Heiligenkreuzban, és vette fel a Gotthárd nevet. Kethelyen született 1726. április 3-án, jelen ismereteink szerint ő az egyetlen ismert ciszterci szerzetes, aki a környékről származik. 1750-ben szentelték pappá, és helyezték Szentgotthárdra, ahol magyar nyelven tartotta a szentmiséket. 1756 körül a Temetőkápolnát toronnyal és 15 férőhelyes kriptával bővítette. 1775. augusztus 12-én halt meg Gyanafalván (ma Jennersdorf). Ő maga is a Temetőkápolna kriptájában nyugszik.

1702. április 28-án jezsuita szerzetesek érkeztek Szentgotthárdra. A Jézus-társaság az előző évben jutott az értékes apátsághoz. Két páterük hitbuzgó működése csak pár évig tartott, mert 1710-ben újra gazdát cserélt az apátsági birtok.

1677 szeptemberében, a Szűz havában tartottak először szentmisét a Széchényi György  által építtetett és Szent Gotthárd  tiszteletére felszentelt plébániatemplomban. Széchényi György (1667-től kalocsai, 1685-től esztergomi érsek) 1675. augusztus 8-tól viselte a szentgotthárdi címzetes apáti címet. A Szent Gotthárd templomot az apátsági templom  elkészülte után magtárrá, majd 1988-ban színházzá alakítottak át.

1437-ből maradt fenn a legkorábbi említés Jakabházáról „Jacabhaza” néven. Kisnemesi birtok volt. Az 1700-as évek végén Sallér Istvánnak, Vas vármegye alispánjának tulajdonában állt. Jakabházi Sallér Judit házassága révén a Festetics, majd a Zichy család, illetve a 20. század elején gr. Kornis Emil birtoka lett.